Az ipari termelési folyamatok során különféle szennyeződések, például kokszlerakódás, olajmaradványok, vízkő, üledékek és korrozív lerakódások halmozódnak fel a termelési rendszerek berendezéseiben és csővezetékeiben. Ezek a lerakódások gyakran berendezések és csővezetékek meghibásodásához, a termelési rendszerek hatékonyságának csökkenéséhez, megnövekedett energiafogyasztáshoz, súlyos esetekben pedig akár biztonsági incidensekhez is vezetnek.
Az utóbbi években az új szintetikus iparágak gyors fejlődésével folyamatosan jelennek meg új ipari szennyeződések, amelyek molekuláris szerkezete egyre összetettebbé vált. Ezenkívül az ipari szennyeződések és a különböző tisztítási célpontok közötti tapadási mechanizmusok és formák gyakran a szennyeződés típusától, valamint a tisztítandó tárgyak szerkezeti összetételétől és felületi fizikai-kémiai tulajdonságaitól függenek. A környezetvédelmi követelmények miatt egyre nagyobb az igény a vegyi anyagok biológiai lebonthatóságára és nem toxikus jellegére, ami folyamatosan új kihívások elé állítja a kémiai tisztítási technológiákat.
A kémiai tisztítás egy átfogó technológia, amely magában foglalja a szennyeződések képződésének és tulajdonságainak tanulmányozását, a tisztítószerek és adalékanyagok kiválasztását és formulázását, a korróziógátlók megválasztását, a tisztítási eljárás technikáit, a tisztítóberendezések fejlesztését és használatát, a tisztítás során alkalmazott technológiák monitorozását és a szennyvízkezelést, többek között. Ezek közül a tisztítószerek kiválasztása kritikus tényező a tisztítási műveletek sikere szempontjából, mivel közvetlenül befolyásolja a tisztítási hatékonyságot, a vízkőtelenítési sebességet, a korróziós sebességet és a berendezések gazdasági előnyeit.
A tisztítószerek elsősorban három fő összetevőből állnak: az elsődleges tisztítószerből, korróziógátlókból és felületaktív anyagokból. Molekulaszerkezetüknek köszönhetően, amely hidrofil és hidrofób csoportokat is tartalmaz, a felületaktív anyagok szerepet játszanak az adszorpcióban, a penetrációban, az emulgeálásban, az oldódásban és a mosásban a kémiai tisztítás során. Nemcsak segédanyagként használják őket, hanem széles körben kulcskomponenseknek is tekintik őket, különösen olyan folyamatokban, mint a savas tisztítás, a lúgos tisztítás, a korróziógátlás, a zsírtalanítás és a sterilizálás, ahol egyre inkább bizonyítják jelentős hatásukat.
A kémiai tisztítóoldatok három fő összetevője az elsődleges tisztítószer, a korróziógátlók és a felületaktív anyagok. A felületaktív anyagok egyedi kémiai szerkezete biztosítja, hogy folyékony oldatban oldva jelentősen csökkentsék az oldat felületi feszültségét, ezáltal javítva annak nedvesítőképességét. Különösen akkor, ha az oldatban lévő felületaktív anyagok koncentrációja eléri a kritikus micellakoncentrációt (CMC), jelentős változások következnek be az oldat felületi feszültségében, ozmotikus nyomásában, viszkozitásában és optikai tulajdonságaiban.
A felületaktív anyagok nedvesítő, behatoló, diszpergáló, emulgeáló és oldódást elősegítő hatása a kémiai tisztítási folyamatokban kétszeres eredményt ér el feleannyi erőfeszítéssel. Összefoglalva, a kémiai tisztításban használt felületaktív anyagok elsősorban két funkciót töltenek be: először is, a micellák oldódást elősegítő hatásán keresztül növelik a rosszul oldódó szerves szennyező anyagok látszólagos koncentrációját, ezt az úgynevezett oldódási hatást; másodszor, amfifil csoportjaik miatt a felületaktív anyagok adszorbeálódnak vagy felhalmozódnak az olaj- és vízfázis közötti határfelületen, csökkentve a határfelületi feszültséget.
A felületaktív anyagok kiválasztásakor különös figyelmet kell fordítani a tisztítószer, a korróziógátlók és a felületaktív anyagok tulajdonságaira, valamint kölcsönhatásaik kompatibilitására.
Közzététel ideje: 2025. augusztus 28.