Általánosságban elmondható, hogy a korrózióvédelmi módszerek két fő kategóriába sorolhatók:
1. A korrózióálló anyagok megfelelő kiválasztása és egyéb megelőző intézkedések.
2. Ésszerű folyamatműveletek és berendezés-struktúrák kiválasztása.
A vegyipari gyártás folyamatszabályainak szigorú betartása kiküszöbölheti a szükségtelen korróziós jelenségeket. Azonban még kiváló minőségű korrózióálló anyagok használata esetén is a nem megfelelő üzemeltetési eljárások súlyos korrózióhoz vezethetnek.
1. Szervetlen korróziógátlók
Jellemzően kis mennyiségű korróziógátló hozzáadása korrozív környezethez jelentősen lelassíthatja a fém korrózióját. Ezeket az inhibitorokat általában három típusba sorolják: szervetlen, szerves és gőzfázisú inhibitorok, mindegyiknek eltérő mechanizmusa van.
• Anódos inhibitorok (lassítják az anódos folyamatot):
Ezek közé tartoznak az oxidálószerek (kromátok, nitritek, vasionok stb.), amelyek elősegítik az anódos passzivációt, vagy az anódos filmképző szerek (lúgok, foszfátok, szilikátok, benzoátok stb.), amelyek védőfilmet képeznek az anód felületén. Elsősorban az anódos régióban reagálnak, fokozva az anódos polarizációt. Az anódos inhibitorok általában védőfilmet képeznek az anód felületén, ami nagyon hatékony, de bizonyos kockázatokkal jár – a nem megfelelő adagolás hiányos filmbevonatot eredményezhet, így a kis, csupasz fémfelületek nagy anódos áramsűrűséggel maradnak fenn, ami növeli a gödrös korrózió valószínűségét.
• Katódgátlók (a katódos reakcióra hatnak):
Ilyenek például a kalcium-, cink-, magnézium-, réz- és mangánionok, amelyek a katódon keletkező hidroxidionokkal reagálva oldhatatlan hidroxidokat képeznek. Ezek vastag filmeket képeznek a katód felületén, blokkolják az oxigén diffúzióját és növelik a koncentráció polarizációját.
• Vegyes inhibitorok (elnyomják mind az anódos, mind a katódos reakciókat):
Ezekhez kísérleti úton kell meghatározni az optimális dózist.
2. Szerves korróziógátlók
A szerves inhibitorok adszorpció útján hatnak, egy láthatatlan, molekuláris vastagságú filmet képezve a fém felületén, amely egyidejűleg gátolja mind az anódos, mind a katódos reakciókat (bár változó hatékonysággal). A gyakori szerves inhibitorok közé tartoznak a nitrogén-, kén-, oxigén- és foszfortartalmú vegyületek. Adszorpciós mechanizmusuk a molekulaszerkezettől függ, és a következőképpen kategorizálható:
· Elektrosztatikus adszorpció
· Kémiai adszorpció
· π-kötés (delokalizált elektron) adszorpció
A szerves inhibitorokat széles körben használják és gyorsan fejlődnek, de hátrányaik is vannak, például:
· Termékszennyeződés (különösen élelmiszerrel kapcsolatos alkalmazásokban) – bár az egyik területen előnyös
egy másikban károssá válhatnak.
· A kívánt reakciók gátlása (pl. a film eltávolításának lassítása savas pácolás során).
3. Gőzfázisú korróziógátlók
Ezek rendkívül illékony anyagok, amelyek korróziógátló funkciós csoportokat tartalmaznak, és elsősorban fém alkatrészek (gyakran szilárd formában) tárolás és szállítás közbeni védelmére szolgálnak. Gőzeik a légköri nedvességben aktív gátló csoportokat szabadítanak fel, amelyek ezután adszorbeálódnak a fém felületére, lassítva a korróziót.
Ezenkívül adszorpciógátlók, ami azt jelenti, hogy a védett fémfelületet nem kell előzetesen eltávolítani a rozsdából.
Közzététel ideje: 2025. október 9.